A tavasz során volt egy feltűnően nagy rendezvény az Uppsalai Egyetemen, ahol Svédországban dolgozom. Egy nagyobb előadóterem sem lett volna elég erre, az aula egészében voltak kiállító standok. Akkumulátor-fejlesztés volt a téma.
Nem kérdés, hogy akkumulátorokra nagy szükség van a gyors klímaváltozás korában. És nem csak az elektromos autók miatt. Egy átfogó képet kaphatunk, ha meghallgatjuk Felsmann Balázs és Litkai Gergely beszélgetését arról, hogy hogyan áll össze a villamosenergia-rendszer. Az akkumulátorgyártásban ugyanakkor rengeteg negatív környezeti hatása is van a nyersanyagok kitermelésétől kezdve a gyártásig.
Az akkumulátorokat le kell valahol gyártani, viszont egyáltalán nem mindegy, hogy ez a gyártás hogyan történik és adott helyen, adott országban mekkora mértékben. Győrffy Dóra közgazdász professzor Orosz Annával Gödön beszélgetett arról, hogy hogyan gyárt akkumulátort a svéd Northvolt, és hogy mik a különbségek a magyar és a svéd akkugyártás között. A svéd példa azért is érdekes, mert a legfrissebb előrejelzések szerint 2027-re Svédország Magyarország mögött a világ 5. legnagyobb akkumulátorgyártó kapacitásával fog rendelkezni. Ezért Győrffy Dóra egy komplett tanulmányt is készített „Iparpolitika és akkumulátorgyártás Magyarországon és Svédországban" címmel.
Honnan lesz hozzá áram?
Az akkumlátorgyártás meglehetősen víz- és energiaigényes, ezért Győrffy szerint a NER akkumlátorgyártása kifejezetten a komparatív hátrányokra épít, és ezeket az érveket Felsmann Balázs is megerősíti a fentebb linklet beszélgetésben. A 36. percben elhangzik, hogy a paksi bővítés sikerében valójában a kormány sem bízik, ami a gyártáshoz szükséges energiát biztosíthatná egy majdan sok pénzből kiépített villamos-infrastruktúrával.
Mielőtt 2014-ben Putyin annektálta a Krímet, Orbánnal gyorsan aláíratott egy nukleáris bővítési szerződést bármiféle társadalmi vita nélkül. 2022-ben Putyin lerohanta Ukrajnát, a Rosszatom elfoglalta Európa legnagyobb atomerőművét Ukrajnába, a velük való együttműködés mára kifejezetten vállalhatatlanná vált. De az új paksi a projekt addig sem haladt igazán előre. Egy időben Aszódi Attila nukleáris szakemben kormánybiztosként próbálta a paksi bővítést menedzselni, de őt menesztette Süli János bővítésért felelős miniszter. Kevés figyelmet kapott, hogy Palkovicsot nem győzték meg Süli és a Rosszatom műszaki anyagai, így ő az építkezés blokkolása mellett érvelt.
A kormányon belül Palkovics másik nagy konfliktusa a szélturbinák építési tilalma miatt lehetett. Szélerőművek sajnos azóta sem épülnek, és nem is látszik, mikor fognak. Ehhez ugyanis március végéig módosítani kellett volna az EU-s RRF-forrásokhoz való hozzáférés jegyében a szélerőművek építéséről szóló szabályokat. Közben nemhogy Süli, de Palkovics sem tagja már a kabintenek. Az energetika legalább három miniszter hatásköre, jól mutatva, hogy a Fidesz kormányzóképessége tényleg csak egy mítosz.
Mi a gond a vízzel?
Fábián István, a helyi viszonyokat jól ismerő vegyészprofesszor a Stádium 28 fórumán az alábbiakat mondta el a debreceni beruházás kapcsán: „a vízfelhasználás ökológiai szempontból is aggályos. Egyrészt feláldozzák a város vízkészleteit (ahogy azt Komáromban az SK On gyár miatt tették), másrészt a technológiából adódóan a debreceni CATL az utókezelt, lágyított víz mintegy 85 százalékát elpárologtatja majd. Ez több millió köbméternyi víz párologtatását jelenti évente, ami a vegyészprofesszor szerint a helyi mikroklíma változását is előidézheti. Arról nem is beszélve, hogy a párolgó vízből lehetetlen lesz kiszűrni a gyártás során szükséges oldószereket, így közvetlen szennyezésnek teszik ki a környéket.” Ezen segítene, segített volna, ha a lakott területtől valamivel távolabb épül meg a gyár, de helyi fideszes vezetés nem képviselte ebben a debrecenieket.
Hogyan gyártanak akkumulátort Svédországban?
A svéd modell lényege, Finnországgal és Norvégiával együtt létre tud jönni egy olyan helyi értéklánc, a Nordic Battery Belt, ami az eltérő előnyöket kiválóan összegzi: „számos szükséges nyersanyagot helyben bányásznak, rendelkezésre áll a szükséges mennyiségű megújuló energia, a hideg éghajlat miatt jóval kevesebb energiát és vizet igényelnek a hűtési folyamatok, komoly kutatás-fejlesztési bázis és képzett munkaerő van az iparágban, kiváló az infrastruktúra, és komoly tapasztalatuk van az újrahasznosítási folyamatokban is.” Mindezek mellett mindhárom ország vezető helyen szerepel az átláthatósági és demokrácia-indexekben, ami az egyik legfontosabb grancia arra, hogy a tervezett projektek valóban megtérülnek, miközben a környezetvédelmi szempontok is érvényesülnek az üzleti szféra és a helyi önkormányzatok szoros együttműködésével. A Northvolt szerint „2030-ra az akkumulátorgyártásból való szén-dioxid-kibocsátásuk az iparági átlagnál 90 százalékkal lesz kevesebb. Ennek érdekében saját fejlesztésű akkumulátort terveztek, amelynek prototípusát 2018-ra készítették el. A cég gyártási központja, Skellefteå az északi sarkkörhöz közeli tengerparti bányaváros. A településen 100 százalékban az ott elérhető megújuló víz- és szélenergiát használják a gyártáshoz, illetve helyben kobaltot és nikkelt is bányásznak.” Fontos még kiemelni, hogy a projektet elsősorban magántőke segítségével finanszírozták.
Fotó a Northvoltról (innen)
Mi pontosan a gond a NER akkulázával?
Hogy konkrétan mi a gond a NER akkugyárépítésével, arról a Telex írt egy négyrészes sorozatot, aminek a harmadik része talán a legfontosabb. De megnézhetjük Horváth András autós vlogger videóját is a témában, aki inkább a gyárak megépítése mellett, mint ellene érvel. Ez azért tanulságos, mert ő is elmondja, hogy hogyan lehetne ezt jobban csinálni, rengeteg olyan dolgot elismerve, ami másnál ellenérvként szokott elhangzani. (A legzöldebb technológia mégis talán az, hogy ahol lehet ne használjunk autót.)
Szemben mondjuk az atomenergiával, ahol a klíma- és környezetvédelem szintén konfliktusba kerül, a rezsim lényegében a titokban építkezést választja. Véletlenül derülnek ki az újabb és újabb építkezések, és semmiképp nem próbálnak kampányszerűen érvelni a gyárak építse mellett.
Az átláthatóság hiánya talán a legnagyobb probléma, különösen úgy, hogy közben olyan címekkel van tele a maradék független sajtó, hogy „Ilegális akku-hulladék raktárra bukkantak Ikladon: a rendőrség és a katasztrófavédelem is kivonult” vagy hogy „Nem egy, hanem két ember halálát okozta egy géprobbanás a szigetszentmiklósi akku-feldolgozóban”. A helyzetet jól jellemzi, hogy azok a városvezetők is óvatosabbak lettek, akik korábban kifejezetten nyitottak voltak bármilyen (akár kínai) beruházásra. Egy új autóipari beruházás bejelentése során egy ellenzéki polgármesternek már külön bejegyzésben is magyarázkodnia kell, hogy nem, itt nem egy újabb kínai akkumulátorgyárról van szó.
A rezsim részéről a sunnyogás mögött jó eséllyel nem a környezet és környezetvédők miatti aggodalom, hanem annak elmagyarázása miatt van, hogy miért kell egyre és egyre több vendégmunkás a gyárak építéséhez és üzemeltetéséhez. Évi egymillióba kerülnek a bérükön felül, de ennyiért is megéri Ázsiából hozatni vendégmunkást. És ez megy durván szembe a saját xenofób retorikájukkal.
A kínai beruházások felé fordulás mélyebb oka pedig az, hogy a NER hálózatát is összetartó EU-s pénzek nem érkeznek meg egy ideje az országba. A Fidesz és az Európai Néppárt kapcsolata véget ért, a német politikai és gazdasági elittel nincsenek olyan jó kapcsolataik, mint a NER megszilárdulásának éveiben. Az illiberális, EU-ellenes rezsimnek egyszerűen új források után kell nézni, miközben az akkugyárakban dolgozó magyarok sok más ágazatban nagyobb értéket állíthatnának elő, végső soron jobban gyarapítanák az országot.
Mit csinálna egy kompetens kormány?
Elektrifikációra tehát egyre nagyobb igény nyílik a gyors klímaváltozás korában, és nem csak az autóipari igények miatt. Jelentős változás történik ezzel együtt a globális munkamegosztás terén is. Kína az elmúlt húsz évben egyre inkább a világ egyik vezető gyártó, összeszerelő hatalma lett, miután a nyugati országok egyre több munkafolyamatot szerveztek ki oda. Ebben történhet egy jelentős változás, amit jól mutat Jake Sullivannak, Biden tanácsadójának egy idén elhangzott nagyhatású beszéde, amiben lényegében egy gazdasági rendszerváltást jelentett be úgy, hogy a Kínával szembeni bizalmatlanság politikai oldalakon átívelő.
Az EU stratégiája is ugyanerre rímel: Európának stratégiai autonómiára kell törekednie az autóiparban, azaz önálló akkumulátor-értékláncot kell létrehoznia, hogy ne legyen kiszolgáltatott az ázsiai gyártásnak. Ennek érdekében a nyersanyag-kitermeléstől az újrahasznosításig a teljes értékláncot helyi szintre tervezi.
És ahogyan a Mehr Licht írja, a „nyugati világ újraiparosítási programjai, a Kínával szembeni függőségek csökkentésére tett erőfeszítések óhatatlanul is ahhoz vezetnek, hogy a feldolgozóipar jelentősége újra nőni fog a Kínán kívüli világban. Az új korszaknak pedig természetesen lesznek nyertesei és vesztesei is. A közép-kelet-európai régió különösen jó adottságokkal indul neki a változásnak: az ipar fejlettsége, a nyugati piacokhoz való közelség és a nyugatinál még mindig sokkal olcsóbb munkaerő ideális terepet biztosít azoknak a cégeknek, amelyek vissza akarják hozni Kínába telepített gyártó kapacitásaikat.”
Lengyelország is gyárt elég nagy mennyiségben akkumulátort, de az ott működő vállalatok jellemzően dél-koreai és európai háttérrel rendelkeznek, és kormányzati szinten deklarált cél, hogy hozzájáruljanak az európai autóipar Kínától való függetlenítéséhez. Másrészt a mértéktelen kínai beruházások támogatása helyett egy lehetőség lehetne egy nyugati chipgyár építésre is, ahogyan a lengyelek csinálják. Például az építőipart éppúgy pörgetné ez is. A másik, hogy az EU-s pénzeket nem a NER-lovagoknak kellene adni, hanem értelmesen elkölteni. A Solaris lengyel buszgyártó cég mellett említhetjük példának a PESA Bydgoszcz vasúti szerelvényeket gyártó céget. Mindehhez teljes szemlélet- és rendszerváltás kellene.